Blogom célja

Saját fotó
Győr, Hungary
Egy időre a gyöngyfűzés mellett köteleztem el magam, kedves korszak volt ez számomra. Majd visszatértem a munka világába, és sajnos ez az elfoglaltság háttérbe szorult. Ugyanakkor az alkotói tevékenység továbbra is része – ha nem is a mindennapjaimnak – de az életemnek. A számok világa a munkaterületem, és a kreatív, teremtő tevékenységek azok, amelyek ellensúlyozzák a bal agyféltekés gondolkodásmódomat, és kiegyensúlyozottságot, önfeledtséget, sikerélményt jelentenek számomra, valamint örömet mindazoknak, akiket a végtermékkel megajándékozom. Erre a mentalitásra nevelem a gyerekeimet is, akik a különböző alkalmakra mindig készülnek egy kedves kis művel, hiszen két kezük munkája sokkal kedvesebb.

„A boldogság nem egyéb, mint a tettek melegsége, az alkotás felett érzett megelégedettség.”
Antoine de Saint-Exupéry

2010. január 24., vasárnap

Swarovski 3D szívecske


Ami nem is annyira szívecske, mert elég tekintélyes méretekkel rendelkezik. :-)
Szélessége: 3 cm
Magassága: 2 cm
Mélysége: 1,5 cm
Nekem nagyon tetszik, már régóta kacérkodtam az elkészítésével. Persze az egyik kedvenc színemet használtam hozzá, szerintem nagyon szép ez a Golden Shadow.

5 megjegyzés:

  1. Gyönyörű lett ,szép kis formás .

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörű!Én is nézegettem már,de mintát nem találtam.Mármint sok szíves medál van fenn,de ezt nem találtam.Képről nézegettem(Lilithnél,Bandreánál),de nem igazán volt egyértelmű számomra.Lényeg,ez gyönyörű,gratulálok.

    VálaszTörlés
  3. Panka! A leírása a Complex beads könyvben van, a hivatkozást megtalálod a www.gyongyekszermintak.lapozz.hu oldalon.

    VálaszTörlés
  4. Köszi Anami!Már meg is találtam:)

    VálaszTörlés