Blogom célja

Saját fotó
Győr, Hungary
Egy időre a gyöngyfűzés mellett köteleztem el magam, kedves korszak volt ez számomra. Majd visszatértem a munka világába, és sajnos ez az elfoglaltság háttérbe szorult. Ugyanakkor az alkotói tevékenység továbbra is része – ha nem is a mindennapjaimnak – de az életemnek. A számok világa a munkaterületem, és a kreatív, teremtő tevékenységek azok, amelyek ellensúlyozzák a bal agyféltekés gondolkodásmódomat, és kiegyensúlyozottságot, önfeledtséget, sikerélményt jelentenek számomra, valamint örömet mindazoknak, akiket a végtermékkel megajándékozom. Erre a mentalitásra nevelem a gyerekeimet is, akik a különböző alkalmakra mindig készülnek egy kedves kis művel, hiszen két kezük munkája sokkal kedvesebb.

„A boldogság nem egyéb, mint a tettek melegsége, az alkotás felett érzett megelégedettség.”
Antoine de Saint-Exupéry

2010. augusztus 26., csütörtök

Csepp medál

3 dimenziós, csepp formájú medál 3 mm-es Swarovski-ból, mérete mindössze 2 × 1,5 cm.

2010. augusztus 25., szerda

Zöld-kék horgolt karkötő

Sosem rajongtam különösebben a karkötőkért, de ez a fajta, horgolt karkötő, a végén különféle gyöngyökkel díszítve tetszik, kényelmes, és jól hordható.
Bár a nyár lassan tovaszáll, de ez még nyárias színösszeállításban készült, a kisfiam nagyon meg volt elégedve vele: "Anya, ezt ne adjuk postára!" :-)

2010. augusztus 22., vasárnap

Orion öv horgolt nyaklánccal


A medál rész nagyon régen készen van, de az eredeti lánccal akkoriban sem voltam kibékülve... Amikor megtanultam horgolni, tudtam, hogy ez lesz az, amivel igazán szépen fog mutatni, és bár a horgolás is kész van kb. 1 hónapja, most jutottam el odáig, hogy összeszereltem.